Ó, mennyi kéjözön!
Mily édes érzelem!
Itt minden fű rokon,
Minden testvér velem.
 
Érzelmem áradoz,
Örömláng arcomon,
Szemembe hő könyű,
Nyílt szívem ajkamon - -
 
De hő fohászaim
Üregben halnak el,
Szavamra jéghideg,
Egykedvű hang felel.
Ez hát a várt haza?
E néma portömeg,
E dermedt kőfalak
S a sziklaemberek?
 
Ez a hon, mely után
Lángkeblem égve fájt,
S börtönnek érezett
Egy édent, Tempe-tájt?
 
Honvágytól epedő,
Föláldám mindenem;
Betöltek vágyaim,
S ím, honnom nem lelem.
 
Ím, száműzött vagyok,
Hazámnak közepén,
S kínná lesz keblemen
Az édes érzemény!